Eukaliptusz 2. rész: Smithii, a gyerekek eukaliptusza
‘Eu Kalyptos’
A főként örökzöld, és főként Ausztrália, Tasmánia területén élő fák leveleinek gyógyító erejét az idők kezdete óta használja az emberiség. Egyes változatait Európa déli részén, Madagaszkár szigetén vagy Spanyolországban termesztik. Sokat elárul a koalák kedvencéről, hogy a helyiek egyszerűen csak lázfának hívják, hiszen a leveleiből főzött tea segít a lázas megbetegedésekben is. A megfázásra, meghűlésre készített gyógyszerek és inhalálószerek kedvelt összetevője, erősen antiszeptikus, immunerősítő, nyákoldó, köhögés, influenza, felső légúti fertőzések ellen használt szer. Görög eredetű neve „jól” (eu) „fedett”-et (kalyptos) jelent, utalva a bimbót védő membránszerű kalapra, melyet a virágok nyílásukkor ledobnak. Maga a növény igen gyorsan nő, nagy vízigényű, így a mocsarak lecsapolásakor is hasznukat vették. Az eukaliptusz erdők világosak, hiszen a kékeszöld színű levelek élükkel a nap felé fordulnak, hogy ne érje őket a közvetlen, erős fény.
Smith gumifa (Eucalyptus smithii)
Az Eucalyptus smithii illóolaját a levelekből lepárlással nyerik. 1,7 kg levél három órás lepárlást követően kb. 11,50 g tiszta olajat ad.
A legenyhébb összetételű az eukaliptusz-félék olajai közül. Nem szenzibilizáló, nem fototoxikus, akár az egészen kis gyerekeken is biztonságosan alkalmazható! Az eukaliptusz `Smithii’ hétköznapi nevei angol nyelvterületen a ’gully gum’ és ’white iron bark’, azaz ’árokparti gumifa‘ vagy ’fehér nyersvas kérgű‘. H.G. Smith, az illóolajok első ausztrál úttörőjének neve után ’Smith gumifának‘ is nevezik. Ezt a fajt sikeresen termesztik Dél-Afrikában, leveléből gőzlepárlással állítják elő az illóolajat.
Az aromaterápiában többek között izomfájdalmakra, légúti panaszokra, lázcsillapításra és fejfájásra alkalmazzák. Igazi immunrendszeri stimuláns, hiszen több mint 80% 1,8 cineol-t tartalmaz. Citrusos illata vonzó, a citromos eukaliptuszéra emlékeztető. Kiváló szaunaolaj, légfrissítő és fertőtlenítő, különösen az influenzás, köhögős időszakokban. Párologtatásra, és inhalálásra is kiváló!
Francia nyelvterületen velúrkesztyűbe bújtatott vaskéznek nevezik, mert hatékonysága elismerésre méltó, míg illata és aromája annyira lágy, annyira friss.

Eucalyptus smithii - Fotó: Tony Rodd on Flickr.com
Hétköznapi név: eukaliptusz Smitthii, árokparti gumifa, fehér nyersvas kérgű
Latin név: Eucalyptus smitthii
Angol név: white ironbark, gully gum,
Botanikai család: Mirtuszfélék (Myrtaceae)
Illóolaj: halványsárga, színtelen, kellemesen citrusos, eukaliptuszra emlékeztető, lágy illatú
Tipikus kémiai összetétel: 1,8-cineol (syn. eukaliptol) 70-80%, α-pinén, globulol, terpinén-4-ol és egyéb mono- és szeszkviterpének

Eucalyptus smithii – Fotó: Rony Rodd on Flickr.com
Térfertőtlenítő
Nátha, köhögés, kifejezetten téli betegségek idején érdemes 4-5 csepp
E. smithii illóolajat párologtatni, vagy még inkább a levegőbe porlasztani. Nemcsak a fizikai panaszokat enyhíti, hanem rendet tesz a gondolatok között, és visszaadja az önbizalmat.
Mellkaskenőcs nem csak gyerekeknek (50 ml)
20% kókuszolaj
20% sheavaj
40% szőlőmagolaj
15% méhviasz (kb. 3-3,5 gramm)
2,5% illóolaj-szinergia (kb. 25 csepp)
3 csepp niaouli (Melaleuca quinquinervia)
10 csepp Eucalyptus smithii
2 csepp borsmenta (Mentha x piperita)
7 csepp ravintsara (Cinnamomum camphora)
2 csepp mezei kakukkfű (Thymus serpyllum)
2 csepp mirtusz (Myrtus communis)
Olvasszuk fel a növényi vajakat, olajokat és a méhviaszt. Adjuk hozzá az illóolajokat. Tegyük tégelybe és tároljuk hűtőszekrényben. Megelőzésként naponta kétszer, reggel és este kenjük a napfonat csakra területére, illetve végig a gerincoszlop mentén. Akut esetben akár kétóránként is használhatjuk.
Házi fertőtlenítőszer
Antibakteriális, fertőtlenítő, főleg munkafelületekre. Vegyünk egy alaposan kimosott régi szórópisztoly fejű flakont, melyet töltsünk meg 2/3-ig háztartási alkohollal, és a maradék 1/3-ot vízzel, majd adjunk hozzá 10 csepp Eucalyptus smithii illóolajat és 10 csepp másik, hasonló hatással bíró (pl.: citrom, levendula, teafa) olajat . Rázzuk össze, permetezzük a tisztítandó felületre, majd hagyjuk hatni 20 percen keresztül.
Biztonság
› Az illóolaj gyermekeken is biztonsággal alkalmazható!
› Nem szenzibilizáló, nem fototoxikus, nem bőrirritáns.
› A homeopátiás szerek hatását gyengítheti.
Felhasznált irodalom
Battgalia S. (2003). The Complete Guide To Aromatherapy. 2nd ed. The International Centre for Holistic Aromatherapy. Brisbane. Australia.
Tisserand R., Balacs T. (1995). Essential Oil Safety. 1st ed. Churchill Livingstone. Edinburgh. UK.
#eukaliptusz #smithii #fertőtlenítés #influenza #gyerekbarát #aromaterápia #illóolajok