top of page

Artizán levendula lepárlás Sóskúton


Artizán levendula lepárlás Sóskúton - kép: Aroma Botanica

Észre sem vettük és már el is telt a nyár. Június közepén egy baráti családdal levendulát pároltunk le Sóskúton. Már június elejétől vártuk a híreket a helyszínről a virágzással kapcsolatban, vagyis, hogy mikor lesz a levendula olyan állapotban, hogy már a virágzat szinte teljesen kinyílt. A jó időjárásnak köszönhetően egy szombati napra terveztük be az akciót. Szerencsénkre eső nem volt, hét ágra sütött a nap, így június 18-án reggel felkerekedtünk két autóval.

A húszliteres portugál réz Alembic lepárló készülék, az üvegek, a szeparátor és egyéb kiegészítők, a szedőkosarak és zsákok, metszőollók és a napsütés ellen a kalapok is bekerültek az autókba. Veresegyházán lakó barátaim a Bag közelében található Petőfi forrásból hatvan liternyi forrásvizet hoztak magukkal a lepárláshoz.

Sóskútra érkezve barátaim családjának a házánál állítottuk fel a bázist. Előkészítettük a terepet, összeállítottuk a lepárlót, a hűtéshez bekötöttük a kerti csapot, majd nekiindultunk a település fölötti dombokon található elvadult levendulás felé.

A helyiek szerint valamikor valamelyik egyetem tanültetvénye volt, amit már időtlen idők óta felhagytak és ahová csupán a helybéliek járnak ki maguknak csokrokat gyűjteni. A körülbelül másfél kilométernyi séta után egy köves út mentén, a domboldalban egy irtás szerű enyhén lankás területen előtűntek a lila virágok. A levendulabokrok szépen beépültek a rét látványba, amelyet már sűrűbben tarkítottak boróka és galagonyabokrok is. Egy biztos volt, maga az ültetvény valódi levendula (Lavandula angustifolia) tövekből állt, de azoknak is több termesztett változataiból, mivel a virágok színe eltérő volt.

Nagyjából háromnegyed órányi, csak a virágos hajtásokra koncentráló szedés után közel négy kilónyi virágzattal fölpakolva sietve indultunk vissza a házhoz, hogy minél kevesebb illóolajat veszítsünk a nagy melegben.

A lepárlás megkezdésekor 28 Celsius fokos külső hőmérsékletet mértünk a páratartalom 65-75%-nyi lehetett. A forrásvízzel feltöltött üstöt egy hordozható gáztűhelyen kezdtük melegíteni. A forrásig az aromatornyot megpakoltuk az első adagnyi levendulával. A forrástól számított 13. percben indult meg az első csepp a kiömlőn.

A készüléket 23 perccel később zártuk le. Eredmény: 15 ml illóolaj és kb. 0,7 liter hidrolátum. Egy gyors kiürítés után jött a második menet, amikor is a forrástól számított szintén 13. percben indultak meg az első cseppek a kiömlőn.

25 perc után a gázt visszavettük, mert ekkor már űjabb 15 ml olaj jött le, és szerettünk volna egy kicsit több aromavizet. A készüléket ezt követően még 15 perccel később zártuk le. Eredmény: 17 ml illóolaj és kb. 1,1 liter hidrolátum. A felfogott folyadékot úgy fél órányi pihentetés után a szeparátorral elválasztottuk.

Már első illatolásra kitűnt, hogy az olaj kimagaslóan magas linalool tartalmú. Egy héttel később, némi levegőztetés után illata inkább légies, mint túláradóan édes lett, viszont kifejezetten virágos. Ez az olaj önmagában egy parfümmel is felért! Engem leginkább a francia magaslati vagy alpesi levendulára emlékeztetett. Mivel barátaim még sosem láttak illóolaj lepárlást, a segédkezés élménye mellett még friss levendulaolajjal és hidrálátummal is gazdagodtak. Jövőre újra megpróbáljuk…

Legújabb bejegyzések
Legújabb bejegyzések
Archívum
Search By Tags
Kövessen minket!
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page