top of page

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Az Adatvédelmi tájékoztató célja: hogy Hollódi Gergely e.v. (továbbiakban "Vállalkozó") honlapján látogatóit előzetesen tájékoztassa tevékenységéről. A jelen Tájékoztató célja, hogy rögzítse Hollódi Vállalkozó által alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket, amelyet Vállalkozó,, mint adatkezelő magára nézve kötelező erővel ismer el. Az adatvédelmi tájékoztató célja, hogy a legérthetőbb formában közölje az érintettekkel hogy ki, mire, mikor, hogyan és milyen célból használhatja fel a honlap látogatói által rendelkezésre bocsátott adatokat, valamint tájékoztassa a látogatókat jogaikról és nyitva álló jogorvoslati lehetőségeikről. Ha az érintett az adatkezeléshez történő hozzájárulását felkérést követően adja meg. Amennyiben regisztrál honlapunkon a hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon teszi lehetővé, mint annak megadását.

 

Ezen adatvédelmi nyilatkozat tartalmazza Vállalkozó webáruház rendszerén keresztül megvásárolható termékekkel kapcsolatos megrendelések és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások teljesítése, valamint a hírlevélküldéssel összefüggésben folytatott és a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályokat, alapelveket, illetve az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást.

 

Jelen Tájékoztató rendelkezéseinek kialakításakor Vállalkozó különös tekintettel vette figyelembe az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”) rendelkezéseit.

  1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

 

A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek

A személyes adatok kezelésének elveit Vállalkozó az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelete (általános adatvédelmi rendelet) (továbbiakban: GDPR) fekteti le.

 

A személyes adatok:

  • kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon végzi („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”)

 

  • az adatokat csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból kezeli („célhoz kötöttség”);

 

  • Ügyel arra, hogy az adatkezelés céljai szempontjából megfelelő és relevánsak legyen, és csak a célok megvalósulásához szükséges adatokat kezelje („adattakarékosság”);

 

  • gondoskodik arról, hogy a kezelt adatok pontosnak és szükség esetén naprakészek legyenek; minden észszerű intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul törölje vagy helyesbítse („pontosság”);

  • tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé.

  • A személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben   a személyes adatok kezelésére a GDPR rendelkezéseinek megfelelően közérdekű archiválás             céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e           rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő             technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);

  • kezelését oly módon végzi, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítsa a személyes adatok megfelelő biztonságát, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).

  • Az adatkezelő felel azért, hogy az adatkezelése megfelel a vonatkozó jogszabályoknak, és megfelelés igazolásáért („elszámoltathatóság”).

 

Vállalkozó a honlapon az Ön személyes adatait:

  • az előzetes tájékoztatáson alapuló és önkéntes hozzájárulása alapján és csakis a szükséges mértékben és minden esetben célhoz kötötten kezeli, azaz gyűjti, rögzítji, rendszerezi, tárolja és felhasználja.

  • egyes esetekben adatainak kezelése jogszabályi előírásokon alapul és kötelező jellegű, ilyen esetekben erre a tényre külön felhívja az Ön figyelmét.

  • illetve bizonyos esetekben az Ön személyes adatainak kezeléséhez Vállalkozónak, vagy pedig harmadik személynek fűződik jogos érdeke, például honlapja működtetése, fejlesztése és biztonsága.

Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) nem tartalmaz az Irányelv, illetve az Infotv. szabályozásához hasonló, a tagállami hatóságok által vezetendő országos adatvédelmi nyilvántartásra vonatkozó szabályozást, tehát nincs a Vállalkozónak az adatvédelmi nyilvántartásba történő bejelentési kötelezettsége 2019. február 1. napjától, Vállalkozó saját maga tartja nyilván az adatkezeléseit.

 

Adatkezelő adatai:

 

Székhelye: 1034 Budapest San Marco u 49.

Adószáma: 69481138-1-41

Nyilvántartási száma: 53246268

Honlap elérhetősége: www.aroma-botanica.hu

Postacím: 1034 Budapest San Marco u 49.

Telefonszám: +36 20 9 604 393

E-mail címünk: aromabotanica@gmail.com

 

Vállalkozó a GDPR 37. cikke alapján nem köteles adatvédelmi tisztviselő kinevezésére, de honlapunk működésével kapcsolatosan a fenti elérhetőségeken tájékoztatást kérhet.

 

Adatfeldolgozók igénybevétele:

 

Az Adatkezelő tevékenysége ellátásához Vállalkozó a jelen Tájékoztatóban az alábbiakban nevesített Adatfeldolgozót veszi igénybe. Az kizárólag az Adatkezelővel kötött szerződés, és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. Az Adatfeldolgozó 2019. február 1. napját követően a részére az Adatkezelő által továbbított és általuk kezelt vagy feldolgozott Személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzíti, kezeli, ill. dolgozza fel, és erről nyilatkozatot tesz az Adatkezelő részére. Az Adatkezelő ellenőrzi az Adatfeldolgozó munkáját. Az Adatfeldolgozó további adatfeldolgozó igénybe vételére csak az Adatkezelő hozzájárulásával jogosult.

 

Szervezetünk az alábbi adatfeldolgozókat veszi igénybe, és biztosítjuk honlapunkon az adatfeldolgozók körének változásával kapcsolatos tájékoztatást:

 

IT szolgáltatás:

Tárhely szolgáltatás

  • Wix.com

  • 500 Terry A Francois Boulevard, 6th Floor, San Francisco, CA 94158, USA.

  • +1 415-329-4609

  • support@wix.com

Adatbázis karbantartás és feldolgozás, riportok készítése

Direkt marketing

Átvevőpont

  • Hollódi Gergely Jenő e.v.

  • 1034 Budapest San Marco u. 49.

  • +36 20 960 4393

  • aromabotanica@gmail.com

Könyvviteli, adóügyi szolgáltatás

  • neve: Molnárné Rorárius Réka

  • postacíme: 1114 Budapest Eszék u. 13-15.

  • telefonszáma: +36 20 5345 171

  • e-mail címe: rorarius@t-online.hu

Adatbázis karbantartás és feldolgozás, riportok készítése

  • Hollódi Gergely Jenő e.v.

  • 1034 Budapest San Marco u. 49.

  • +36 20 960 4393

  • aromabotanica@gmail.com

 

A Honlapunkon kezelt adatok:

  1. HONLAP LÁTOGATÁSA

Az adatkezelés célja: a honlap rendeltetésszerű és magas színvonalú működésének biztosítása, a szolgáltatásaink minőségének ellenőrzése és javítása, honlapunkat támadó látogatók beazonosítása, a látogatottság mérésére, statisztika készítése.

Az adatkezelés jogalapja: Szervezetünk jogos érdeke

Adatkezeléssel érintettek köre: A honlap látogatói

Az adatkezelés időtartama: Az automatikusan rögzített IP címeket az Adatkezelő a rögzítésüket követően legfeljebb 7 napig tárolja.

Az adatkezelés módja: automatizált adatfeldolgozás

 

     2. REGISZTRÁCIÓ A HONLAPON

Az adatkezelés célja: szolgáltatásaink magas színvonalú működésének biztosítása, minél szélesebb tájékoztatás nyújtása honlapunkon, értesítés szervezetünk tevékenységét érintő változásokról, karbantartásról.

Az adatkezelés jogalapja: Az adatkezelés jogalapja: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján az érintett hozzájárulása.

Adatkezeléssel érintettek köre: A honlap látogatói

Hozzájárulás az adatkezeléshez: A Felhasználók a regisztráció során kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes adatait az Adatkezelő a jelen tájékoztatóban írt módon kezelje.

Kezelt személyes adatok köre: A felhasználó önkéntes adatszolgáltatás során az alábbi adatokat adhatja meg (önkéntes alapon, a szolgáltatás használatához azonban elengedhetetlen):

  • a felhasználó neve (vezetéknév, keresztnév) cél: kapcsolatfelvétel, azonosítás

  • születési időpont (16 vagy 18 életév betöltésének igazolásához)

  • e-mail címe – cél: kapcsolatfelvétel, hírlevél küldése

  • telefonszáma - nem kötelezően kitöltendő adat a szolgáltatás igénybevételéhez – cél: kapcsolatfelvétel telefonon

  • egyéb, nem kötelezően megadandó adatok, pl. lakhely, stb.

Az adatkezelés időtartama: a regisztráció törléséig, illetve a hozzájárulás visszavonásáig

Az adatkezelés módja: automatizált adatfeldolgozás

 

     3. HÍRLEVÉL SZOLGÁLTATÁS

Az adatkezelés célja: Kapcsolatfelvétel és hírlevél küldés (hozzájárulás esetén). Hírekről, új akciókról, új termékeinkről értesítés.

Az adatkezelés jogalapja: Az adatkezelés jogalapja: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján az érintett hozzájárulása.

Kezelt személyes adatok köre:

Hozzájárulás az adatkezeléshez: A Felhasználók a regisztráció során kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes adatait az Adatkezelő a jelen tájékoztatóban írt módon kezelje. A felhasználó önkéntes adatszolgáltatás során az alábbi adatokat adhatja meg (önkéntes alapon, a szolgáltatás használatához azonban elengedhetetlen):

  • teljes név,

  • születési időpont (16 vagy 18 életév betöltésének igazolásához)

  • e-mail cím

  • egyéb, nem kötelezően megadandó adatok

Az adatkezelés időtartama: hírlevélről történő leiratkozásig

Az adatkezelés módja: automatizált adatfeldolgozás

 

    4. DIREKT MARKETING SZOLGÁLTATÁS

Az adatkezelés célja: A felhasználó vásárlói szokásainak elemzése alapján Vállalkozó személyre szabott ajánlatokat készít és küld, üzletszerzési célból Önt megkeresse, az általa forgalmazott termékekről és szolgáltatásokról tájékoztatókat küld.

Az adatkezelés jogalapja: Az adatkezelés jogalapja: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján az érintett hozzájárulása. A Felhasználó a regisztráció során tett nyilatkozatával vagy később, hírlevél és/vagy direkt marketing regisztráció felületén tárolt személyes adatainak módosításával (azaz hozzájárulási szándéka egyértelmű kinyilvánításával) hozzájárulását adhatja ahhoz, hogy a felhasználó személyes adatait marketing célokra is felhasználhassuk. Ebben az esetben – a hozzájárulás visszavonásáig – a felhasználó adatait direkt marketing és/vagy hírlevél küldés céljából is kezeljük és a felhasználó részére reklám- és egyéb küldeményeket, valamint tájékoztatókat és ajánlatokat küldünk és/vagy hírlevelet továbbítunk (Grtv. 6. §). A felhasználó a hozzájárulását a direkt marketing és a hírlevél tekintetében együttesen vagy külön-külön is megadhatja illetve azt/azokat ingyenesen és bármikor visszavonhatja. A regisztráció törlését minden esetben a hozzájárulás visszavonásának tekintjük. A direkt marketing és/vagy hírlevél célú adatkezeléshez hozzájárulás visszavonását nem értelmezzük egyúttal a honlapunkkal kapcsolatos adatkezelési hozzájárulás visszavonásának. Az egyes hozzájárulások visszavonásának illetve lemondásnak a regisztrálását – technikai okokból – 30 napos határidővel vállaljuk.

Kezelt személyes adatok köre:

Hozzájárulás az adatkezeléshez: A Felhasználók a regisztráció során kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes adatait az Adatkezelő a jelen tájékoztatóban írt módon kezelje. A felhasználó önkéntes adatszolgáltatás során az alábbi adatokat adhatja meg (önkéntes alapon, a szolgáltatás használatához azonban elengedhetetlen):

  • teljes név,

  • születési időpont (16 vagy 18 életév betöltésének igazolásához)

  • e-mail cím

  • egyéb, nem kötelezően megadandó adatok: telefonszám (nem kötelező)

Az adatkezelés időtartama: direkt marketing szolgáltatásról leiratkozásig

Az adatkezelés módja: automatizált adatfeldolgozás

 

5. WEBÁRUHÁZ SZOLGÁLTATÁS

Az adatkezelés célja: A webáruház (webshop) szolgáltatás esetén a felek közötti szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, a megrendelt termék kézbesítése illetve a megrendelt szolgáltatás igénybevétele, a vételár számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése, a teljesítés megfelelőségének dokumentálása, a számviteli kötelezettségek teljesítése.

Az adatkezelés jogalapja: A webshop szolgáltatás igénybevétele esetén ezen kívül az adatkezelés jogalapja a Felhasználó által létrehozott szerződés megkötése, ill. teljesítése, az érintett hozzájárulásával. (GDPR 6.cikk (1) bek. c) pont, Eker tv. 13/A §, Számv. tv. 169. §).

Kezelt személyes adatok köre:

A Felhasználó által létrehozott szerződés személyes adattartalma (szerződéskötés létrejöttéhez szükséges adatok.

  • teljes név

  • telefonszám

  • e-mail cím,

  • online azonosító szám,

  • a felhasználói vásárlás adatai (termék, mennyiség, ár, időpont),

  • fizetéssel kapcsolatos adatok (fizetési határidő, bankszámlaszám, bank- vagy hitelkártyaszám, e-pénztárca, utánvétel, stb.),

  • egyszeri vagy tartós kedvezmények, akciókban részvétel,

  • kiszállítással kapcsolatos adatok: kiszállítási határidő és kiszállítási cím (irányítószám, település, közterület neve és jellege, házszám, emelet, ajtó) vagy az átvételi pont adatai,

  • számlázási név, természetes személy esetén teljes név,

  • a felhasználó adószáma vagy adóazonosító jele (amennyiben ezek az adatok a számlázáshoz szükségesek)

  • számlázási cím (irányítószám, település, közterület neve és jellege, házszám, emelet, ajtó).

Az adatkezelés időtartama: A szerződések teljesítéséhez kapcsolódó adatok megőrzési ideje 5 év. A kiállított számláknak és azon iratoknak, melyek alapján a számlák kiállítása megtörtént, a megőrzési ideje 8 év.

 

6. ÜGYINTÉZÉS, PANASZKEZELÉS

Az adatkezelés célja: A felhasználó kérdésére válaszadás, reklamáció, panaszkezelés.

Az adatkezelés jogalapja:: Jogi kötelezettség.

Kezelt személyes adatok köre:

  • teljes név,

  • e-mail cím

  • telefonszám

  • levelezési cím

  • egyéb személyes üzenet

Az adatkezelés időtartama: 5 év

Válllalkozó a honlapja látogatóinktól csak akkor kéri személyes adataikat, ha regisztrálni, bejelentkezni szeretnének.

 

Külső szolgáltatók:

Vannak olyan külső szolgáltatók, amelyekkel sem a Szolgáltatások üzemeltetői, sem az Adatkezelő nem áll szerződéses jogviszonyban vagy az adott adatkezelés tekintetében szándékosan nem működik együtt, azonban ettől függetlenül is a Szolgáltatások honlapjaihoz – akár a Felhasználó közreműködése (pl. egyéni fiókjának a Szolgáltatáshoz kapcsolása) által, akár anélkül – hozzáférnek, és ez által a Felhasználókról vagy a Szolgáltatások honlapjain folytatott felhasználói aktivitásokról adatokat gyűjtenek, amelyekből esetenként – önállóan vagy más, e külső szolgáltató által gyűjtött adatokkal összekapcsolva – alkalmasak lehetnek a Felhasználó azonosítására. Ilyen külső szolgáltatók lehetnek különösen, de nem kizárólagosan: Facebook Ireland LTD., Google LLC, Instagram LLC., Infogram Software Inc, PayPal Holdings Inc., Pinterest Europe Ltd., Playbuzz Ltd., Twitter International Company, Vimeo INC., Yahoo! EMEA Ltd., YouTube LLC

E külső szolgáltatók a részükre továbbított Személyes adatokat saját adatvédelmi irányelveik szerint kezelik.

 

Milyen Cookie-kat (sütiket) használhatunk, és hogyan kezeljük őket?

A sütik (cookie-k) olyan kisméretű adatfájlok (továbbiakban: sütik), amelyek a weboldalon keresztül a weboldal használatával kerülnek az Ön számítógépére úgy, hogy azokat az Ön internetes böngészője menti le és tárolja el. A leggyakrabban használt internetes böngészők (Chrome, Firefox, stb.) többsége alapbeállításként elfogadja és engedélyezi a sütik letöltését és használatát, az viszont már Öntől függ, hogy a böngésző beállításainak módosításával ezeket visszautasítja vagy letiltja, illetve Ön a már a számítógépen lévő eltárolt sütiket is tudja törölni.

Analytics Cookie

A weboldal a Google Inc. („Google”) Google Analytics rendszerét használja a látogatottságának elemzésére. A Google Analytics rendszere ún. „cookie-kat” – egyszerű, rövid, kisméretű szöveges fájlokat – tárol el az Ön informatikai eszközén és ezek segítségével elemzi a weboldalunk látogatottságát, segítve ezzel a weboldalunk fejlesztését a felhasználói élmény fokozása érdekében. A „cookie-ban” rögzített, weboldal látogatottságára vonatkozó adatok (a látogatás időpontjával és az Ön IP címével együtt) a Google USA szervereire kerülnek átvitelre és letárolásra. A Google arra használja ezeket az adatokat, hogy az Ön honlap-látogatási szokásait kiértékelje, jelentéseket állítson össze ezekről a XY számára, valamint arra, hogy egyéb, a weboldallal és az internet használatával kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtson. Azok a felhasználók, akik nem szeretnék, hogy a Google Analytics jelentést készítsen a látogatásukról, telepíthetik a Google Analytics letiltó böngészőbővítményt. Ez a kiegészítő arra utasítja a Google Analytics JavaScript-szkriptjeit (ga.js, analytics.js, and dc.js), hogy ne küldjenek látogatási információt a Google számára. Emellett azok a felhasználók, akik telepítették a letiltó böngészőbővítményt, a tartalmi kísérletekben sem vesznek részt.

Ha le szeretné tiltani az Analytics webes tevékenységét, keresse fel a Google Analytics letiltó oldalát (http://tools.google.com/dlpage/gaoptout), és telepítse a bővítményt böngészőjéhez. A bővítmény telepítéséről és eltávolításáról további tájékoztatásért tekintse meg az adott böngészőhöz tartozó súgót.

 

Célzott vagy reklám cookie

Annak érdekében, hogy Vállalkozó az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő marketinginformációkkal tudja ellátni látogatóit, személyre szabott, azaz célzott vagy reklám cookie-kat is használhat, amihez azonban az Ön kifejezett beleegyezése szüksége, melyet az adott webes felületen megjelenő külön szövegdobozban a megfelelő gombra történő kattintással adhat meg. Ezek a cookie-k részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól. Ha Ön megerősítette, hogy a továbbiakban is kapni szeretne e-maileket, marketinginformációkat, illetve ajánlatokat, akkor a cookie-k a következőképpen fognak működni:

·       infórmációkat gyűjtenek arról, hogy Ön a weboldalainkon mely cikkeket és/vagy szolgáltatásokat kereste meg, így adatokat rögzítenek Önről, amelyek lehetővé teszik, hogy Vállalkozó azonosítsa Önt és beállításait, így nem kell újra megadnia ezeket az információkat, amikor ismételten a weboldalra látogat, segítenek beazonosítani Önt, amennyiben egy Vállalkozótól kapott e-mailre válaszol.

·       korlátozható egy adott hirdetés megtekintésének a száma, valamint mérhető a hirdetési kampányok hatékonysága.

Harmadik féltől származó cookie

A honlapon időnként külső webes szolgáltatások segítségével kerülnek megjelenítésre különféle tartalmak, mely néhány olyan cookie tárolását eredményezheti, melyeket nem Vállalkozó felügyel, így értelemszerűen nincs befolyása arra, hogy ezek a weboldalak, illetve külső domainek milyen adatokat gyűjtenek arról, hogy Ön miként használja ezeket a beágyazott tartalmakat.

 

Munkamenet cookie

Ezek nélkülözhetetlenek a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal kulcsfontosságú funkcióinak működéséhez és a védett tartalmak eléréséhez. Ezek a cookie-k az adatlapok kitöltéséhez szükséges információkat és esetenként az Ön által kiválasztott nyelvet tárolják, és nem gyűjtenek Önről olyan információkat, melyekkel Önt azonosítani lehetne, melyeket marketing céljából fel lehetne használni, vagy amelyek emlékeznének arra, milyen más honlapokon járt. A honlap bezárása után e sütik automatikusan törlődnek és a munkamenet lezárásra kerül.

 

Funkcionális cookie

Ezek a cookie-k a felhasználói élmény javítása érdekében észlelik, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, Megjegyzik az Ön korábbi felhasználói döntéseit (mint például a felhasználóneve, jelszava, választott nyelv, régió, bejelentkezett-e egy korábbi munkamenet során, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások), hogy ilyen módon jobb és személyre szabottabb funkciókat kínálhassunk Önnek. Ezek a cookie-k nem követik Önt nyomon más honlapokon folytatott tevékenységét és nem használjuk azokat olyan célra, hogy hirdetéseket küldjünk Önnek más oldalakon keresztül.

 

Válllalkozó felhívja a figyelmét arra, hogy az oldalak szolgáltatójaként nem ismeri az átvitt adatok tartalmát, valamint azt, hogy ezeket a Facebook miként használja. Erre vonatkozó további információkat a Facebook adatvédelmi nyilatkozatában talál. 

 

    II. RÉSZLETES ADATKEZELÉSI RENDELKEZÉSEK

 

Mit kell tudni még a Vállalkozó honlapjával kapcsolatos adatkezelésről?

A személyes adatokat Ön önkéntesen bocsátja Vállalkozó rendelkezésére a regisztráció illetve a Vállalkozóval történő kapcsolattartása során, éppen ezért Vállalkozó kéri, hogy adatai közlésekor fokozatosan ügyeljen azok valódiságára, helyességére és pontosságára, mert ezekért Ön felelős. A helytelen, pontatlan vagy hiányos adat akadálya lehet a szolgáltatásaink igénybevételének.

Amennyiben Ön nem a saját, hanem más személy személyes adatait adja meg, úgy Vállalkozó vélelmezi, hogy Ön az ehhez szükséges felhatalmazással rendelkezik.

Ön az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja

  • a regisztráció törlésével,

  • az adatkezeléshez hozzájárulás visszavonásával, illetve

  • a regisztráció során feltétlen kitöltendő bármely adat kezeléséhez vagy felhasználásához való hozzájárulás visszavonásával vagy zárolásának kérésével.

  • Az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseivel Ön a z aromabotanica@gmail.com e-mail címen, illetve a 1034 Budapest San Marco u. 49. postacímen kérhet további tájékoztatást, válaszunkat késedelem nélkül, 15 naptári napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megküldjük Önnek az Ön által megadott elérhetőségre.

  • A Felhasználó által küldött e-mailek esetén, ha a Felhasználó amúgy nem rendelkezik regisztrációval, az Adatkezelő az e-mail címet a megkeresésben hivatkozott ügy lezárását követő 90. napon törli, kivéve, ha egyedi esetben az Adatkezelő jogos érdeke a Személyes adat további kezelését indokolja, az Adatkezelő e jogos érdekének fennállásáig.

  • A Felhasználó által megadott Személyes adatok kezelése mindaddig fennmarad, amíg a Felhasználó a Szolgáltatásról – az adott felhasználói névvel – ki nem iratkozik, vagy egyébként nem kéri a Személyes adatok törlését. Ez esetben a Személyes adat az Adatkezelő rendszereiből törlődik.

  • A Felhasználó által megadott Személyes adatok – abban az esetben is, ha a Felhasználó a Szolgáltatásról nem iratkozik le vagy regisztrációja törlésével csak a belépési lehetőséget szüntette meg, és az azokban tárolt hozzászólások és feltöltött tartalmak megmaradnak – addig kezelhetőek az Adatkezelő által, amíg a Felhasználó kifejezetten írásban nem kéri azok Adatkezelésének megszüntetését. A Felhasználó Adatkezelés megszüntetésére irányuló, a Szolgáltatásról való leiratkozás nélküli kérése a Szolgáltatás igénybe vételéhez fűződő jogát nem érinti, azonban előfordulhat, hogy Személyes adatok megadása hiányában egyes Szolgáltatásokat nem tud majd igénybe venni.

  • Jogellenes, megtévesztő Személyes adat használata esetén vagy a Felhasználó által elkövetett bűncselekmény, illetve rendszer elleni támadás esetén az Adatkezelő jogosult a Felhasználó regisztrációjának megszűnésével egyidejűleg Személyes adatait haladéktalanul törölni, ugyanakkor – bűncselekmény gyanúja vagy polgári jogi felelősség gyanúja esetén – jogosult a Személyes adatokat a lefolytatandó eljárás időtartamára megőrizni is.

  • A rendszer működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő adatok a generálódásuktól számítva a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra a rendszerben. Az Adatkezelő biztosítja, hogy ezen, automatikusan rögzített adatok egyéb Személyes adatokkal – a jogszabály által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolhatók. Ha a Felhasználó Személyes adatainak kezeléséhez adott hozzájárulását megszüntette, vagy a Szolgáltatásról leiratkozott, úgy ezt követően a technikai adatokról az ő személye – nyomozó hatóságokat illetve szakértőiket ide nem értve – nem lesz beazonosítható.

  • Amennyiben bíróság vagy hatóság jogerősen elrendeli a Személyes adat törlését, a törlést az Adatkezelő végrehajtja. Törlés helyett az Adatkezelő – a Felhasználó tájékoztatása mellett – korlátozza a Személyes adat felhasználását, ha a Felhasználó ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené a Felhasználó jogos érdekét. A Személyes adatot az Adatkezelő mindaddig nem törli, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a Személyes adat törlését kizárta.

 

A hozzájárulás visszavonásának regisztrálását – technikai okokból – Vállalkozó 30 napos határidővel vállalja, azonban felhívja a figyelmét arra, hogy jogi kötelezettsége teljesítése vagy jogos érdekei érvényesítése céljából bizonyos adatokat a hozzájárulás visszavonása után is kezelhet.

 

    III. EGYÉB ADATKEZELÉSI KÉRDÉSEK

 

A Válalkozó az Ön adatait csak jogszabályban meghatározott keretek között továbbíthatja, adatfeldolgozói esetében pedig szerződéses feltételek kikötésével biztosítja, hogy ne használhassák az Ön hozzájárulásával ellentétes célokra az Ön személyes adatait.

Adattovábbítás külföldre: Vállalkozó külföldre nem továbbít adatokat.

A bíróság, az ügyészség és más hatóságok (pl. rendőrség, adóhivatal, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) tájékoztatás adása, adatok közlése vagy iratok rendelkezésre bocsátása miatt megkereshetik a Vállalkozót. Ezekben az esetekben adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítenie kell, de csak a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges mértékben.

 

A Vállalkozó adatkezelésében és/vagy adatfeldolgozásában részt vevő közreműködői és munkavállalói előre meghatározott mértékben – titoktartási kötelezettség terhe mellett – jogosultak az Ön személyes adatait megismerni.

 

Az Ön személyes adatait Vállalkozó a megfelelő technikai és egyéb intézkedésekkel védi, valamint biztosítja az adatok biztonságát, rendelkezésre állását, továbbá óvja azokat a jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, sérülésektől illetve nyilvánosságra hozataltól és bármilyen egyéb jogosulatlan felhasználástól.

 

A Vállalkozó a technikai intézkedések keretében titkosítást, jelszóvédelmet és vírusirtó szoftvereket használ. Vállalkozó felhívja azonban a figyelmét arra, hogy az interneten keresztüli adattovábbítás nem tekinthető teljes körűen biztonságos adattovábbításnak. Vállalkozó mindent megtesz annak érdekében, hogy a folyamatokat minél biztonságosabbá tegye, a weblapon keresztül történő adattovábbításért azonban nem tud teljes felelősséget vállalni, ám a Vállalkozóhoz beérkezett adatok tekintetében szigorú előírásokat tart be az Ön adatainak biztonsága és a jogellenes hozzáférés megakadályozása érdekében.

     IV: MELYEK AZ ÖN JOGAI ÉS JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEI?

 

Az új adatvédelmi rendelet (GDPR) alapján az érintettek főbb jogai a következők:

-        a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférés

-        azok helyesbítése;

-        törlése („az elfeledtetéshez való jog”);

-        kezelésének korlátozása;

-        a profilalkotás és az automatizált adatkezelés elleni tiltakozás;

-        az adathordozhatósághoz való jog.

 

Adathordozhatósághoz való jog. E joga alapján az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat géppel olvasható formátumban megkapja és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta.

Az érintett hozzáférési joga: Az adatkezelő áttekinti a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó új szabályokat és teljesítési határidőket. Az új szabályok szerint az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható.

 

Az általános adatvédelmi rendelet értelmében a törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”) alapján az érintett kérésére adatait az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül köteles törölni, amennyiben az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulást.

Ön az adatkezelésről

  • tájékoztatást kérhet,

  • kérheti az általunk kezelt személyes adataik helyesbítését, módosítását, kiegészítését,

  • tiltakozhat az adatkezelés ellen és kérheti adatai törlését valamint zárolását (a kötelező adatkezelés kivételével),

  • bíróság előtt jogorvoslattal élhet,

  • a felügyelő hatóságnál panaszt tehet, illetve eljárást kezdeményezhet (https://naih.hu/panaszuegyintezes-rendje.html).

Felügyelő Hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

  • Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.

  • Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

  • Telefon: +36 (1) 391-1400

  • Fax: +36 (1) 391-1410

  • E-mail:ugyfelszolgalat@naih.hu
    Honlap: https://naih.hu/

Az Ön kérelmére Vállalkozó tájékoztatást ad az Ön általa kezelt, illetve az általa – vagy a megbízott adatfeldolgozónk által – feldolgozott

  • adatairól,

  • azok forrásáról,

  • az adatkezelés céljáról és jogalapjáról,

  • időtartamáról, ha pedig ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól,

  • az adatfeldolgozóink nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységükről,

  • adatvédelmi incidensek körülményeiről, hatásairól és az elhárításukra valamint megelőzésükre tett intézkedéseinkről, továbbá

  • az Ön személyes adatainak továbbítása esetén az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

Vállalkozó a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, 15 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) adja meg tájékoztatását. A tájékoztatás ingyenes kivéve akkor, ha Ön a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet már nyújtott be hozzá. Az Ön által már megfizetett költségtérítést visszatéríti abban az esetben, ha az adatokat jogellenesen kezelte vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett. A tájékoztatást csak törvényben foglalt esetekben tagadhatja meg jogszabályi hely megjelölésével, valamint a bírósági jogorvoslat illetve a Hatósághoz fordulás lehetőségéről tájékoztatással.

 

Vállalkozók a személyes adatok helyesbítésről, zárolásról, megjelölésről és törlésről Önt, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította, kivéve akkor, ha az értesítés elmaradása az Ön jogos érdekét nem sérti.

 

Amennyiben Vállalkozó az Ön helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesítte, a kérelem kézhezvételét követő 15 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) írásban vagy – az Ön hozzájárulásával – elektronikus úton közli elutasítása indokait és tájékoztatjuk Önt a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

 

Amennyiben Ön tiltakozik a személyes adatai kezelése ellen, a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, 15 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) Vállalkozó megvizsgálja és a döntéséről Önt írásban tájékoztatja. Amennyiben Vállalkozó úgy dönt, hogy az Ön tiltakozása megalapozott, abban az esetben az adatkezelést - beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Abban az esetben megtagadja a kérés teljesítését, ha bizonyítja hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Amennyiben Ön a döntéssel nem ért egyet, illetve ha Vállalkozó elmulasztja a határidőt, a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül Ön bírósághoz fordulhat.

 

Az adatvédelmi perek elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, a per – az érintett választása szerint – az érintett lakhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Külföldi állampolgár a lakóhelye szerint illetékes felügyeleti hatósághoz is fordulhat panasszal.

 

Mielőtt a felügyeleti hatósághoz vagy bírósághoz fordulna panaszával – egyeztetés és a felmerült probléma minél gyorsabb megoldása érdekében – keresse meg a Vállalkozót.

 

Jelen tájékoztató és a Vállalkozó kommunikációs tevékenysége szempontjából irányadó jogszabályok és azok rövidítései:

  • Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)

  • a természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR)

  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.)

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)

  • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Eker tv.)

  • az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Ehtv)

  • a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fogyv tv.)

  • a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény (Pktv.)

  • a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grtv.)

 

Az Adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy figyelemmel kíséri az adatkezeléssel kapcsolatos európai és hazai jogszabály módosításokat, és jelen adatkezelési szabályzatot szükség esetén módosítja a jogszerű adatkezelés és adatfeldolgozás érdekében, és arról Önt jelen honlapon tájékoztatja.

Kelt: Budapest, 2019 február 1.

bottom of page